Újabb információk a szalakóta vonulásról

2018.06.19. 16:20

Tavaly nyár elején több szalakótára is geolokátort helyeztünk fel. Ezek a könnyű kis szerkezetek a madarak vonulási útvonalának pontjait rögzítették.

A geolokátorok a nappali világosságnak a föld eltérő helyein mutatkozó időbeli különbségeit használják fel. Naponta rögzítik a világosság kezdetének és végének idejét, amely alapján megállapítható a madár Kelet-Nyugati pozíciója a Greenwichtől számított 0 fokos hosszúsági körtől, a napi világos időszak hossza alapján pedig a madár Észak-Déli pozíciója az egyenlítőtől. Ezek a készülékek csak kb. 1,2 g-ot nyomnak, és a kistestű madarak hátára egy apró hátizsákként kerülnek fel.


A képeken jól látható a kis geolokátor hátizsák (Fotók: Mikulaj Sándor). 

Ezzel a technológiával 150-180 km-es pontossággal állapítható meg a madár helyzete. Ez a pontosság ugyan kisebb, mint a műholdas jeladóknál, azonban így is sokkal több információhoz juthatunk, mint a hagyományos madárgyűrűzéssel, hiszen Afrika elhagyatott tájain minimális az esély, hogy a gyűrűzött madarakat bárki visszafogja, leolvassa és bejelentse egy gyűrűzőközpontban.


Tollászkodás után jól látszik a madáron a geolokátor (Fotó: Jakab Sándor).

A geolokátor által gyűjtött adatokat csak akkor tölthetjük le egy számítógépre, ha befogjuk a madarat és leszedjük róla a készüléket. Mivel a szalakóták viszonylag területhű madarak, ezért a költőhelyükön befogott példányokat jó eséllyel a következő évben is vissza tudjuk fogni a környéken.  A képeken szereplő, "SA0" fehér színes gyűrűs hím madár  már régi ismerősünk, 2011-ben gyűrűzte meg Szitta Tamás fiókaként. Azóta a környéken él és foglal odút párjával. A szalakótákról leszedett geolokátorok Svájcban kerülnek majd kiértékelésre.  


A SA0 színes gyűrű viselő hím madat 2011-ben gyűrűzte fiókaként Szitta Tamás. A második képen mostani párjával látható (Fotó: Jakab Sándor).


Visszafogva: Sikeresen leszedtük róla a szerkezetet (Fotó: Jakab Sándor). 

Hák Flóra