Szalakóta gyűrűzés a Kiskunságban

Táplálékot hordó szalakóta (Fotó: Sütő Péter Pál).

2015.07.15.  12:32

Korán reggel indultunk Szegedről, a csapat többi tagjával - a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi őreivel - Kecskemét közelében találkoztunk. Felhős ég és szemerkélő eső kísért minket a nap legnagyobb részében, egyedül délután csillogtatta meg a nedves tájat néhány napsugár. Könnyebb is volt így talán, mégsem 40 fokos hőségben kellett a június végi pusztában kószálnunk. 

Első alkalommal kerülnek műholdas jeladók szalakótákra Magyarországon!

Szalakóta Argos rendszerű PTT jeladóval (Fotó: Tokody Béla).

2015.07.07.  11:18

A szalakóták száma egész Európában jelentősen lecsökkent, a faj mára már több nyugat-európai országból kipusztult. A Kárpát-medencei állomány egyelőre stabil, így ennek védelme, megőrzése kifejezetten fontos a faj európai uniós jövőjét illetően. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakemberei „A szalakóta védelme a Kárpát-medencében” című LIFE+ projekt keretében tizenhárom madarat láttak el jeladóval az elmúlt két hétben, a továbbiakban pedig a nyomkövetővel felszerelt madarak száma eléri a százat.

Szalakóta gyűrűzési bemutató az ország több pontján

Szalakóta fióka (Fotó: Horváth György).

2015.07.02.  15:59

A „A szalakóta védelme a Kárpát-medencében” LIFE program keretében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Bükki, Budapesti, Hajdú-Bihar megyei és Csongrád megyei helyi csoportjai bemutató gyűrűzéseket tartanak négy helyszínen. Az akciók során a „D” típusú odúkban a már elég fejlett fiókákat jelölőgyűrűkkel látjuk el, a gyűrűzés során pedig lehetőség lesz testközelből megfigyelni ezeket a fantasztikus színezetű madarakat.

Szalakóta a környezetvédelem világnapján

Ünnepi megnyitó a környezetvédelem világnapján

2015.06.22. 13:46

A környezetvédelem világnapján (2015.06.05) a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség (APM) szervezésében került sor az „Élet a környezetnek, élet az embernek” című nemzetközi környezeti nevelési program jubileumi kiadásának végső értékelésére. Az eseménynek - mely a „7 milliárd álom egy bolygón - Fogyasszunk mértékletesebben” címszó jegyében zajlott - a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum adott otthont.

Bálazsinegek és balesetek

Bálakötöző zsineg eltávolítása (Fotó: Csibrány Balázs).

2015.06.18. 09:51

A mezőgazdaságban általánosan elterjedt a kocka- és körbálák összetartására szolgáló zsinegek használata. Sajnos a bálázás után visszamaradt hulladékok nem megfelelő kezelése szintén általános jelenség, sok gazdálkodó pedig nincs tisztában azzal, hogy a szabadban hagyott bálakötöző zsinegek amellett, hogy szemétként csúfítják a környezetet, igen komoly természeti károkat is okozhatnak.

Szalakóta a Szegedi Hídivásárban

Szegedi Hídivásár (Fotó: Göcző Gabriella).

2015.06.01. 11:04

A Szegedi Hídivásár immáron 15. alkalommal került megrendezésre, idén az MME is csatlakozott a színes programok kavalkádját felsorakoztató szervezőkhöz. A vásár minden évben a város legnagyobb rendezvénye, a Borfesztivál keretében kerül megrendezésre. A Borfesztivál és a Hídivásár évről-évre látogatók ezreit vonzza a napfény városába az ország minden pontjáról, azonban külföldi látogatókból sincs hiány.

Szalakóta LIFE+ sajtótájékoztató Szatmárnémetiben

Sajtótájékoztató Szatmárnémetiben

2015.04.30.  10:03

„A szalakóta védelme a Kárpát-medencében” című projekt keretében megszervezett sajtótájékoztatóra 2015.03.26-án került sor Szatmárnémetiben. A találkozónak a Kossuth-kertben található „Zöld ház” tárgyalóterme adott otthont. A Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség (APM) által rendezett találkozón részt vett a LIFE projekt csapata, az intézmény alkalmazottai és a helyi sajtó képviselői.

Oldalak