Bemutattuk a szalakóták jeladós vizsgálatának első eredményeit

Ludasi Látogatóközpont (Fotó: Csibrány balázs).

2015.11.03. 11:52

2015. október 17-18-án került sor a Szerbiai Madártani és Madárvédelmi Egyesület és a szabadkai Riparia Természetbarátok Egyesülete szervezésében évente megrendezésre kerülő szalakóta-védelmi műhelytalálkozóra, ahol a Szerbiában folyó szalakóta-védelmi programok területi koordinátorai minden évben ismertetik az egyes régiók költési eredményeit és a fajjal kapcsolatos érdekességeket, tapasztalatokat. Az eseményre hagyományosan a Rollerproject munkatársai is meghívást kaptak, ahol ezúttal  „A szalakóta védelme a Kárpát-medencében” LIFE+ program keretében zajló jeladós nyomkövetések első eredményeiről számoltunk be.

Kesznyéteni SPA

Kesznyéteni SPA

2015.10.26 13:23

A Szalakóta védelmi program egyik projektterülete a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési térségében a HUBN1005 területkódú Kesznyéten. A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet 1990-ben lett védetté nyilvánítva, majd a NATURA 2000 hálózat kijelölése kapcsán vált Kesznyéten különleges madárvédelmi területté. 

Befejeződött a ROLLER LIFE+ projekt információs táblák kihelyezése

ROLLERLIFE projekt táblák kihelyezése (Fotó: APMSM).

2015.10.07.  14:38

2015 szeptemberében a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség, a Szalakóta védelme a Kárpát-medencében projekt keretén belül sikeresen végrehajtotta az E4-es tevékenységhez tartozó akciókat.

 Az E4-es tevékenység keretén belül 30 információs tábla legyártását és kihelyezését célozta meg a projekt területének 15 SPA-ban. A tevékenység célja a helyi közösségek és a látogatók figyelmének felkeltése a Natura 2000 hálózatra és a szalakóták védelmének fontosságára.

Tudománytörténeti repülés – az első jeladós magyar szalakóták már Afrikában járnak

Az első jeladós szalakóták vonulási térképe (Fotó: Tokody Béla).

2015.09.15.  14:07

Az első két műholdadós magyar szalakóta szeptember 7-én kezdte meg tudománytörténeti jelentőségű repülését a mindeddig ismeretlen afrikai telelőterület felé, és kevesebb, mint egy hét alatt már 4.000 km-t repült, a madarak mozgását pedig bárki nyomon követheti az interneten.

A ROLLERLIFE projekt népszerűsítése a Szatmárnémeti Partiumi Magyar Napokon

Szalakóta a Partiumi Magyar Napokon

2015.09.02.  10:51

2015.08.22-én a 14. Partiumi Magyar Napok alkalmával, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség (APM) egy standdal képviseltette magát a Kossuth Kertben megrendezésre került eseményen, ahol a „Szalakóta védelme a Kárpát-medencében (LIFE13 NAT/HU/000081)” projektet népszerűsítésették.

Megduplázódott a szalakóta költőállomány Örjegben

2015.08.08. 12:08

2012-ben jelent meg újra bizonyítottan költő fajként a szalakóta (Coracias garrulus) a Dél-Örjeg Natura 2000 területen. A faj terjedése az azt megelőző években bevezetett és mai napig használatos természetkímélő gyepgazdálkodási módszerek (hagyásfoltok, vadriasztólánc használata, természetkímélő kaszálás, extenzív legeltetés kialakítása), illetve a korábban elvégzett mesterséges madárodú telepítési program (IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program) eredményét bizonyítja.

Beszámoló a szalakóta gyűrűzési bemutatókról

Szalakóta gyűrűzés (Fotó: Koczka András).

2015.07.23.  10:48

Július első felében az ország több pontján szerveztünk gyűrűzési bemutatót.

Pest megyében, a Felső-Kiskunságban kihelyezett 100 mesterséges odúból idén 44-ben költenek szalakóták, ezek közül hat odút kerestünk fel a bemutató gyűrűzés során. Néhány fészekben már kirepülős fiókákat, másokban még kotló tojót találtunk, így változatos napunk volt. 

Oldalak