Az MME Bükki Helyi Csoportjának szalakótás eredményei 2020-ban

2020-08-06 

A Bükki Helyi Csoport már több mint negyed százada foglalkozik a szalakóták aktív védelmével a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén. "A szalakóta védelme a Kárpát-medencében (LIFE13/NAT/HU/000081)" elnevezésű LIFE+ pályázatban 2015 óta veszünk részt.  

Szitta Tamás vezetésével ebben a terepszezonban 217 db odú ellenőrzéséért feleltünk a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzetben (BNPI), melyekből 137-et foglalt szalakóta (63%). A többiben vörös vércséket, mezei verebeket, seregélyeket, darazsakat, méheket, kék vércse fiókákat, valamint pihenő kuvikokat találtunk (Falco tinnunculus, Passer montanus, Sturnus vulgaris, Vespidae, Apis mellifera, Falco vespertinus, Athene noctua)


Az egyik odú melletti faágról az év madara; az erdei fülesbagoly fiókái pislogtak ránk 
Fotók: Hák Flóra, Kleszó András, Szitta Tamás

Följegyeztük az odúkban talált táplálékmaradványokat is. Ez az év kedvező lehetett a butabogarak (Pentodon idiota) számára, hiszen majdnem minden szalakóta által foglalt odúban megtaláltuk e rovar maradványait. Emellett nagyobb számban virágbogarak-, zöld lombszöcske-, orrszarvúbogarak darabjait, valamint csigahéjakat figyeltünk meg. 

A LIFE+ pályázat segítségével az elmúlt 5 évben fölszaporodott azon adataink száma a BNPI területén, ami alapján vizsgálni tudtuk a szalakóták területhűségét és diszperzióját. Az erős területhűséget a madárgyűrűzés módszerének segítségével több mint 150 adat támasztotta alá. A témából diplomadolgozat készült.


"PW1" karakterű színes gyűrűs öreg szalakóta (Fotó: Jakab Sándor)

A szalakóták augusztus végén kezdik meg vonulásukat Afrika felé. Az odúk leellenőrzésével munkánk nem ért véget, hiszen a „megöregedett”, költésére alkalmatlan odúkat igyekszünk a távollétük alatt lecserélni, és kapacitásunk függvényében számukat növelni.

Az idei szezon végén köszönjük a segítséget: Balázsi Péter (BNPI), Eperjesi Katalin (MME), Gál Zsombor, ifj. Szitta Tamás, Iszlai-Ócsai Eszter, Kleszó András (BNPI), Kárpáti Ildikó, Korompainé Szitta Emese, Pásztor Zoltán, Vámos Csenge.

 


Érdekesség a terepnap elejéről: Sportpályán "üldögélő" békászó sas (Clanga pomarina)
Fotó: Szitta Tamás

Hák Flóra
2020.08.06.