Szalakótavédelem a Felső-Kiskunságban - beszámoló a 2021-es évről

Az idei terepszezon is sok munkával és szép eredményekkel zárult.

Az idei évben május elejétől folyamatosan érkeztek meg a szalakóták. Június elejétől egyre több madár kezdett költésbe, de szép számmal voltak későn fészket foglalók is. Nagyon vártuk az ötödik telét is sikeresen túlélő műholdas jeladóval felszerelt Elevent is, aki rendkívül későn, június 7-én ért haza, jóval később, mint bármikor korábban. Reméljük, hogy hamarosan megkezdi útját - immáron hatodik alkalommal - dél-afrikai telelőhelyére.


Kotló szalakóta (Fotó: Lendvai Csaba).

Június elején megindult a költőodúk ellenőrzése, és az öreg példányok jelölése. Összesen 57 adult madár került kézre és ebből 42 volt új gyűrűs, és 15 korábban jelölt egyed. A szezon során összesen 300 fiókára került ornitológiai gyűrű.


Csupasz eleségkérő fióka (Fotó: Lendvai Csaba).

A kuvik számára kihelyezett szivar alakú odúkban is előfordult költésük, idén 2 ilyen esetet jeleztek. Az idei évben is ellenőriztünk Kunszentmiklós, Tatárszentgyörgy, Kunadacs, Kunbaracs, Kunpeszér, Ladánybene és Lajosmizse térségében cseh madárvédők által kihelyezett odúkat (49 db.).

Az eredmények a következők voltak:

A működési területünkön ellenőrzött odúkban 174 pár fészkelt. Természetes odúban 3 pár költését észleltük. A teljes állomány a vizsgált területen* tehát 177 pár.

- Az általunk kihelyezett és fenntartott (200 db.) odúkban 121 pár,

- a Kuvik Oltalmi Egyesület (2019-től az MME Budapesti hcs által kezelt 14 odúban) 10 pár,

- a cseh madarászok által kihelyezett és általunk vizsgált 49 odúban 36 pár,

- hengeres kuvik odúban 2 pár (Kuvik Oltalmi Egyesület fenntartásában) költött.

- egyéb odúkban 5 párt észleltünk,

- természetes odúban 3 párt találtunk.


Eltérő méretű szalakóta fiókák gyűrűzés előtt (Fotó: Lendvai Csaba).

2020-ban költött első alkalommal szalakóta Budapest közigazgatási határán belül. Két párt észleltünk idén is, amelyek 3, illetve 4 fiókát reptettek.


Az első Budapesten gyűrűzött szalakóta (Fotó: Lendvai Csaba).

Az idei évben 9 pár kuvik költött az odúinkban, füleskuvikok viszont a Kiskunságban egyetlenben sem.

Csóka 9 odúnkban telepedett meg főleg Dömsöd és Bugyi határában.

2 esetben kivadult házi méhek foglalták el az odúkat.

Segítségünkre voltak az idei évben: Arnóth Júlia, Balics Gábor, Bárdos Imre, Belovai Anna, Csortos Csaba, Gara Patrícia, Jandó Benedek, Juhász Imre, Karcza Zsolt, Kazi Róbert, Lukács Katalin, Meszlényi András, Nyáry Zsigmond, Ozogány Katalin, Ócsai Péter, Sándor Orsolya, Sarlós Dávid, Spilák Csaba.

Köszönjük önkénteseinknek az áldozatos munkát!

*Budapest, Alsónémedi, Bugyi, Kiskunlacháza, Apaj, Dömsöd, Kunpeszér, Kunszentmiklós, Bösztör (Szabadszállás), Tass, Szalkszentmárton, Tatárszentgyörgy, Dabas, Pusztavacs, Ladánybene, Kunbaracs, Kunadacs, Lajosmizse, Vecsés, Üllő, Csévharaszt, Monor, Vasad


Frissen kikelt fiókák a szülővel (Fotó: Lendvai Csaba).


Füleskuvik fiókák között nevelkedő szalakóta fióka (Fotó: Lendvai Csaba). 


Pelyhes kuvikfiókák az egyik szalakótának kihelyezett odúban (Fotó: Lendvai Csaba).