Szalakótagyűrűzés a Felső-Kiskunságban

2016.07.18. 15:40

Az MME Budapesti Helyi Csoportja idén ismét megszervezte nyilvános szalakóta gyűrűzési akcióját. A rendezvény előtti időszakban ellnőrizték a Felső-Kiskunságban kihelyezett több mint 100 mesterséges odút.


Kirepülős szalakóta fióka (Fotó: Lendvai Csaba).

Az idei eredmények alapján 58-60 pár költött területen, amelyből a Budapesti Helyi Csoport által kihelyezett ládákban 50 pár talált otthonra. Néhány esetben már kirepülős fiókákat találtunk, de volt olyan fészek is, ahol még kotlott a tojó.
A gyűrűzésre 50 érdeklődő érkezett. Közösen 6 odút néztünk meg. Az első helyen három fióka volt gyűrűzhető, de a közelben található másik odúban pusztulást tapasztaltunk. A harmadik megállónál kb. 20 napos fiatalokat tudtunk megmutatni. A 4. odú meglepetésként volt betervezve, ugyanis ebben 10 napos búbosbanka fiókák lapultak. A délelőtt során kisebb és nagyobb szalakóta fiókákat is sikerült látni, így több „fiókafázist” tudtunk bemutatni.

Ezúton köszönjük önkénteseinknek a munkát, akik a felmérésben, odúkihelyezésben, karbantartásban, illetve a gyűrűzésben segédkeztek az év során. Név szerint: Bárdos Imre, Juhász Imre, Szász László, Benesovits Nóra, K. Szabó Attila, Sarlós Dávid, Karcza Zsolt, Lukács Katalin, Ócsai Péter, Balogh Katalin, Péntek István, Kovács Miklós.


Sok érdeklődő érkezett (Fotó: Balogh Katalin).


7-8 napos fióka (Fotó: Balogh Katalin).


13 napos fióka (Fotó: Balogh Katalin).


18 napos szalakóta fióka (Fotó: Zilahy Tibor).


20-23 napos szalakóta (Fotó: Zilahy Tibor).


Kirepült fióka Apaj közelében (Fotó: Balogh Katalin).


Búbosbanka 10 naposan (Fotó: Zilahy Tibor).

Lendvai Csaba

Air Jordan X 10 Shoes